THE EVE || AZ ELSŐ - A cukrosbácsik és én

 Mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj… Mindjárt ideérnek!

 Kilenc órája várok erre. Kilenc kicseszett órája, a sarokban gubbasztva várom, hogy az a szerencsétlen Lay hajlandó legyen levonulni az alagsorba a potenciális cukros – és kevésbé cukros – bácsik egy csoportjával. Fogalmam sincs, milyen időközönként, vagy időpontokban van lehetőségük hozzám hasonló, cuki kis srácokat begyűjtögetni ezeknek az élettelen gyászoknak, mert velem sajnos rohadtul elfelejtették közölni a menetrendet! Még nem vagyok rabszolga, hahó! Vannak jogaim!

 - Szépfiúkat ígértél! - csattan fel valaki, a hangokból ítélve, körülbelül még úgy két cellával távolabbról. Orgánuma karcos és mély, ráadásul nagyon-nagyon nem szimpatikus, amolyan tipik aztcsinálodamitmondokvagyakutyáimfognakestekóstolgatnihelyettem pasi, amit jobb elkerülni.

 Nem akarok dicsekedni, de én igenis szépfiú vagyok. A cellatáraim se rosszak annyira, csak kicsit büdösek, piszkosan, visszataszítóak, meg ilyesmi. Igazából, ha már itt járunk, tök szarul érzem magam, mert egyértelműen kiközösítenek a kis klikkjükből, pedig én tényleg, tényleg tök jó lakótárs vagyok. Az elején totál benyaltam, hogy ezek itt meg fognak erőszakolni, de miután tőlem a lehető legtávolabb húzódva, némi pusmogás közepette kitárgyalták, hogy egyikük sem szeret felül lenni és így nem éri meg, megnyugodtam. Sőt, egy időben arra gondoltam, ha legközelebb rámtör ettől az undormány kajától a hányinger, magamat okádom le, hátha szimpátiát ébreszt bennük, hogy legalább olyan szutykos a göncöm, mint ők maguk.

 - Talán nincs megelégedve? - hüledezik Lay.

 Amúgy tényleg, mennyire lehetnek ezek betegek, ha ilyen retkes, igénytelen, fiatal fiúkra izgulnak rá? És én annyi rabszolgakereskedés közül miért pont egy ilyenbe kerültem?

 - Ezek voltak három napja is. Akkor sem kellettek! - Seggfej. Ha neked semmi sem jó, akkor menj és keress valami gazdag, jólöltözött kissrácot, akinek kellően tiszta a segge hozzád. Fizetned sem kell.

 Fogvatartóm ünnepélyesen megköszörüli a torkát. Mintha csak erre várt volna.

 - Igenis bővült a csapat!

 Kényelmetlenül fészkelődni kezdek a szalmakupacomon. A társaságon kíváncsi moraj fut végig, cellatársaim pedig ezzel egyidőben újból lézerszemest kezdenek el játszani és agresszíven szuggerálva próbálnak elküldeni minimum a halál hadnemondjam mijére. Nagyon szívesen odavetnék nekik valami polgárpukkasztó cukiságot, de bőven emberfölényben vannak, nekem pedig megvan még a józan eszem.

 Hehe. Ez gáz.

 - A tizenhármasban... - teszi hozzá, mire szinte látom, ahogy a sok kopaszodó buksi nekiáll számolgatni, hogy melyik kis kuckóra is esik a tizenhármas szám.

 Balszerencsémre, felkészülni sincs időm. Lebecsültem őket. Pillanatok alatt benépesedik a rácsunk előtti kis tér: a körülbelül kéttucat, mindenféle korosztályból jelen lévő ember egymást taszigálva, türelmetlenül próbál minél közelebb kerülni, hogy jobban szemügyre vehesse a rossz fényviszonyok miatt homályba burkolózó pofikámat. Hümmögve, össze-összesúgva, látványosan tárgyalják az értékeimet, illetve azok hiányát, én meg, a kellemetlen, frusztráló érzés ellenére próbálom kihúzni magam ültömben és a lehető legelőnyösebb arckifejezésemet produkálni. Felállni nem akarok, a méreteim sajnos nem tartoznak az erényeim közé.

Hirtelen lever a víz és áldom az eget, hogy legalább a ruháimat nem vették el tőlem. Nem, mintha nem érezném meztelennek magam a kritikus pillantások nyomása alatt. Konkrétan, most egy igénytelen módon bezacskózott húskupac vagyok, amit a hentes épp próbál lemérni kilóra.

 - Ez túl girhes - állapítja meg egy középkorú férfi, majd minden további nélkül visszaballag, feltehetőleg kevésbé girhes kölkök után kutatva. Hát, ha már itt járunk haver, te se vagy valami főnyeremény! A körszakáll már régen nem trendi.

 Kicsit kezdek kétségbeesni, ahogy egyre többen ítélnek nem elég jónak. Pedig egészen biztosan a lehető legtökéletesebb, legkiemelkedőbb vagyok a jelenlévők közül! Mi a retek van ezekkel? És miért csak a vén faszik nem mozdulnak?

 - Mennyit kérsz érte? - szól hátra a válla mögött az egyik, sajnos már ismerős hangján. Ó, ez a korábbi, nagyszájú suttyó.

 Nem tűnik annyira gáznak. Olyan harmincöt körül lehet, előreugró homlokkal, kerek, apró szemekkel, vékony, szorosan összepréselt ajkakkal és pár napos borostával. Legalább nem egy disznó. Némi jóindulattal egészen jóképűnek is lehetne titulálni. A gond az, hogy ide érzem a belőle áradó negatív energiákat, és nem szívesen lennék az, akin gátlástalanul levezetné ezeket. Ráférne valami csakratisztító meditációs baromság.

 Lay vállat von.

 - Mint a többiért.

Nemár, légyszi! Ne neki! Segélykérő pillantást vetek drága árusítóm felé, ám ő ezt maximálisan figyelmen kívül hagyva, bíztatóan mosolyog az ügyfelére.

 Most egész hátralévő életemben tűrnöm kell, hogy ágyhoz bilincseljenek, ostorral simizzék a popómat, meg ilyenek?

 Bepróbálkozom a hozzám legközelebb álló, nyugodt arcú, erősen kopaszodó papóknál is, de úgy tűnik, leszarnak. Akkor ez már eldöntetett.

 - Elviszem.

 A cellatársaim kuncognak, ami biztosít afelől, hogy most körülbelül jobb lenne, ha megdöglenék. Ujjaimmal kelletlenül az egyik vörösbe hajló tincsemet kezdem piszkálni és közben a menekülési esélyeimet latolgatom. Ha ketté tudnám hajtani magamat és átmenne rajtam diszkréten egy úthenger, talán kiférnék a rácsokon és sunyiba elszivároghatnék. Talán.

 Öngyilkos nem éppen lehetek, még a pisis konzervdobozok sem felelnek meg a célra. Megölni már csak azért se fognak. Az értékeimet minden bizonnyal túlbecsültem, mert senki nem ugrott még a másik nyakának a kegyeimért. Nincs mese. Beszoptam a nagy faszt.

 - Hé!

 A halk, suttogó hangra felkapom a fejem. Most már csak egyetlen, ismeretlen okokból guggoló alak maradt a rácsoknál. Hatalmas, fekete pulcsija a fél testét simán elnyeli, kapucniját pedig olyan művészien varázsolta magára, hogy szinte semmi sem látszik az arcából. Fasza. Lay meg a másik is eltűnt. Lehet papírmunkáznak. Fulladjanak beléjük!

 Újból a fürtjeimnek szentelem a figyelmemet.

 Picit töredezett. Amúgy vannak egyáltalán papírjaim?

 - Hé, furahajú kissrác ott hátul! - Felháborodva pillantok az idegenre. Mit akar már? Ujjaival hívogató mozdulatokat tesz felém, aztán mikor továbbra sem mozdulok, ingerülten rámmorran, hogy siessek.

 Óvatosan közelebb araszolok hozzá, hogy a többiek még véletlenül se halljanak, mert baromira semmi kedvem most hozzájuk.

 - Mi van?

 - Hány éves vagy? - Nagyokat pislogok rá. Lehet pedofil. Ha kevesebbet mondok, elvisz? Mégiscsak jobb, mint a bilincs meg ezek. - Őszintén és gyorsan!

 Nofene, honnan tudta?

 - Tizenhét.

 - Te rendes neveltetést kaptál, ugye? Írni, olvasni tudsz?

 - Talán analfabétának látszom? - sziszegem már-már sértődötten, kidüllesztett mellkassal. Még számolni is tudok, hahó! Kikérem magamnak!

 - Nyugi már. Csak azért, mert ezek - hanyagul körbemutat - nem tudnak. Nekem pedig olyan kell, aki igen - teszi hozzá, majd térdeire támaszkodva felegyenesedik és hátradobja a kapucniját, ezzel felfedve az erősen vattacukorra hajazó buksiját - A szádra pedig vigyázz jobban!

 Hú, valaki nagyon csini.

 - Ha te kéred, szívesen - vigyorgok rá megnyalva az alsó ajkamat, egy pillanatra sem véve le tekintetemet a kimondottan helyes kis pofikájáról. Még sosem láttam olyan embert, akinek jól áll az elálló fül. Egészen mostanáig. De komolyan, ez baromi szexis.

 Ribi Baekhyun újra köztünk!

 - Ó, mire vállalkozom én... - Fintorogva pillant le rám, majd megcsóválja a fejét. Most nézem, ez nagyon magas lehet. Van százkilencven? - Mindegy, mindjárt jövök. Várj meg itt.

 - Ne! Mondom várj! Ne menj! - Elhaló suttogásommal nem sokra megyek, vagy meg sem hallotta a kérlelésem, vagy szimplán csak nem érdekli. Még utoljára visszafordul felém és megvillant egy tündéri mosolyt, majd minden további nélkül kiandalog a szegényes látóteremből. Bár próbálom az arcomat átpasszírozni a fémrudak között, nem járok sikerrel.

 De én rohadtul nem érek rá várni! Mindjárt visszajön az a fura csávó és mehetek jelentősen megrövidült életem hátralévő részében szadistásat játszani. Pont kezdtem örülni, hogy értem jött Rómeó, erre… Ez nem jó vicc. Nagyon nem.

 Kedvetlenül, duzzogva nekivetem a hátamat a hideg falnak. Igazából amúgy tökmindegy. Nem is érdekel mi lesz velem. Majd túlélem. Nem lesz jobb semmi sem attól, hogy tövig rágcsálom a körmeim idegességemben, ráadásul az egyáltalán nem szexi. Ígyis-úgyis megdugnak majd idegenek, tehát kurvára nem számít, ki teszi. Majd gondolkodom, ha kijutok ebből a retekről. Végül is, az sem kizárt, hogy élvezni fogom.

 Odahaza is ezt tettem. Volt két másik srác, Luhan és Kris. Na, mi így hárman baromi jól megértettük egymást. Lezsíroztuk előre, hogy ez most csak amolyan dugóskapcsi, mert miért ne, onnantól kezdve pedig szabad út volt mindenhez. Baromi sok mindent kipróbáltunk, és hú, állati jó volt! Bár, a nevükön és a testükön kívül nem sok mindenre emlékszem belőlük.

 Legalább értem, miért kerültem ide. Mármint, ez jobban illik hozzám, mint mondjuk a padlópucolás, vagy a főzés. Simán lehet, hogy erre születtem. Tök nyugis dolog, könnyű, annyira nem is megerőltető, éhen pedig nem halok. Meg hát, a szex az szex.

 Egy nyomorult szuka vagyok.

 - Na, gyerünk Baekhyun, úgy tűnik, nagyon kapós a popód. - Atya ég, de utálom ezt a hangot!

 Felpillantok Lay arcára és nézem, ahogy beszéd közben babrál a zárral. Megjegyzem, egyáltalán nem sietősen. Meglepő: körülbelül úgy hét perc elegendő ahhoz, hogy szépen eladjanak egy embert. Ennél azért egy kicsit többre számítottam.

 Mennyire, de mennyire irritál az ipse!

 - Baszd meg - jelentem ki diplomatikusan, majd mielőtt reagálhatna, átbújok a karja alatt és kislisszolok a mostmár nyitott ajtón - És ti is, rohadtul basszátok meg! - fordulok vissza még utoljára a drága lakótársaimhoz, akik láthatóan egyaltalán nem értik, mi történt a világi csendes kis új kölökkel.

 Na ez Byun Baekhyun, seggfejek!

 Sértődötten megindulok a szűk folyosón, valóságos dívaként végigvonulva a cellák előtt. Tudom, hogy nem lesz ismerős arc, mégis, valamiért benézek mindegyikbe. Megtört, keserű fiúk bámulnak vissza rám. Ettől kicsit visszább veszek magamból, ám ahogy szlalomozok a sok pénzes faszi között, akiket eddig csak távolabbról csodálhattam, megfeledkezem a pillanatnyi szégyenről és újra baromira nagyra vagyok magammal. Bár mindenki tojik a fejemre, én a lehető legkifinomultabban vonulok fel a szabadulásomhoz vezető aprócska lépcsőn, ami, ha minden igaz, kivezet az alagsorból.

 Csöbörből vödörbe. Odafenn kinyitom a „Raktár” felirattal ellátott, rozoga állapotú ajtót, becsörtetek a kávézóba – mert tényleg, rohadtul egy presszó alagsorában kereskednek a legcukibb fiúkákkal -, majd gondolkodás nélkül a pulthoz andalgok. Bár pénzem nincs, elveszve érzem magam és nincs jobb ötletem. Szemeimmel a borostás csávót keresem, ám balszerencsémre amint rátalálok, összeakad a pillantásunk. Lazít egyet a nyakkendőjén és lesimítja a zakóját, mielőtt feláll az asztalától és megindul felém. Na, most mi legyen? Azért élt bennem a remény, hogy a vattacukor fog majd helyette itt csücsülni. De nem. Ő van itt, és úgy tűnik, nagyon is engem várt.

 Közelebb lép.

 Nem is volt olyan rossz odalenn.

 Én hátrálok.

 Megint közelebb lép.

 Már késő visszafordulni?

 - Most meg mi bajod van? - vonja össze a szemöldökét türelmetlenül, miközben egyetlen nagyobb lépéssel átszeli a köztünk lévő távolság maradékát - Megvettelek!

 A tarkómat vakargatom. Nem tudom mi legyen. Ez kínos.

 - Mondtam, hogy várj meg ott.

 Észre sem vettem, hogy elkezdtem félni. Már pedig, ahogy meghallom a korábbi, fekete pulcsis srác nyugodt, mély orgánumát, szinte érzem, hogy kipukkan bennem valami, és szétárad a testemben a forró, ragacsos, csiklandozó megnyugvás. A csuklómra fonódó ujjai, és a mellettem felbukkanó alakja csak tetőzi ezt.

 - Te meg ki a halál vagy? - A kérdésnek túl nagy és túl leplezetlen az éle. A colos pajtikám érezhetően megfeszül.

 Úgy néz ki, Borostásmorcifiú és Vattacukorsrác ma harcolni fognak. Még sosem láttam ilyet élőben. Izgulok.

 - A lényeg, hogy nem vetted meg - sóhajt fel végül kedvetlenül a magasabbik, szinte ignorálva a másik kérdését, illetve annak stílusát - Mert én tettem.

Eddig nem voltam hívő, de kezdem azt hinni, hogy engem nagyon csipázhatnak ezek az égiek. Akkor kezdődhet a luxusprosti karrierem, egy Yodafülű cukiság ágyasaként!